20 Jan, 19

ÉLMÉNYEK A HEGYEN

Csodálatos tavaszi időben gyűltek össze a Sas-hegy szerelmesei szombat délután az Egyesület és a Látogatóközpont által szervezett programon. A mindig nagy érdeklődéssel kísért séta előtt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Life4Oakforests projektcsapatának képviseletében megismerkedtünk Sz. Mosoni Dóra kommunikációs vezetővel, valamint Dr. Koncz Péter projektvezetővel, aki rövid előadásában tájékoztatott minket a Sas-hegy déli lejtőjét is érintő projekt céljairól. Az EU LIFE programjának társfinanszírozásával megvalósuló projekt célja a biológiai sokféleség visszaállítása révén az erdők természetes regenerációjának elősegítése. Az erdőkezelés során a természetvédelem szempontjai kerülnek előtérbe a fatermesztéssel szemben, melynek része többek között az invazív növényfajok visszaszorítása, az őshonos fafaj összetétel és a mikroélőhelyek helyreállítása. A projekt által érintett sas-hegyi déli lejtőn mindemellett a rekreációs szempontok érvényesítése is fontos cél, melynek kidolgozásában a lakosság véleményére is számítanak, melyet leginkább a szakmai kompetenciát is felvonultató Sas-hegy Védő Egyesületen keresztül tudnak a környék lakói érvényesíteni.

Az előadást követő, szakvezetéssel kísért séta időseket és fiatalokat egyaránt vonzott. Az elmúlt napok szokatlanul magas hőmérséklete miatt a hegyoldal északi részén gyakori leánykökörcsin és tavaszi hérics virágzásban már gyönyörködhettünk, ugyanakkor a kevésbé látványos, de annál jelentősebb állat- és növényritkaságok bemutatását ez úton is köszönjük Tamásnak, a Látogatóközpont sétavezetőjének.

De nem csak a biológia iránt érdeklődők találták meg örömüket a séta során: a szerencsés módon kiváló légköri viszonyok mindannyiunk számára lehetővé tették, hogy gyönyörű városunk apróbb részleteit tanulmányozzuk és a távolabbi hegyek látványában is örömünket leljük.

A sétáról készített fotókat itt lehet megtekinteni. [E.T.]